Az új esztendö elsö reggelén - nem túl meglepö módon - késön és fáradtan ébredtem, ekkor már nem csak a vitamint, hanem az egész reggeli étkezést kihagytam, söt az éttermet is rendesen kerültem. Edit így nélkülem költötte el reggelijét, de ahogy kértem, hozott nekem két mini croissant-ot. A medence mellett pihengettünk, amikor váratlanul megszólalt a telefonom, azaz a kenyai számomon hívott valaki. Bali volt. Találkozni akar velem, mondta, a szálloda elött fog várni. Ekkor azonban már közeledett az ebédidö, s én a kihagyott reggeli miatt meglehetösen éhes voltam, ezért elöször az jutott az eszembe, hogy behívjuk Balit az ebéd idejére. Ö rögtön elzárkózott ezelöl, így Edittel arra döntésre jutottunk, hogy kihagyjuk aznap az ebédet a szállodában, és Balival visszavitetjük magunkat az óceánparti szuper teraszunkra. Ez a variáció már Balinak is tetszett, így angolosan távoztunk a szállodából, kezemben egy pohár vörösborral, gondoltam, majd megkínálom Balit, elvégre elözö este, ahogy azt terveztem is, hívásai és sms-ei ellenére sem koccintottunk együtt.
Ismét a már ismert kocsiban ültünk tehát, Bali pedig vezetés közben lazán borozgatott, nem igazán zavartatta magát. Mondjuk minket sem zavart különösen, elvégre ez egy olyan "levezetö" napnak számított, és szerintem nem csak nekünk.
Mint elözö nap, ekkor is mezítláb vezetett, jókedvü volt, bár abba néha egy kis duzzogás is vegyült és egyértelmü, hogy az újév elsö napján igen sok szabadidövel rendelkezett, amit velem, illetve velünk kívánt megosztani, eltölteni.
Természetesen ezen a napon szolgáltatásaiért már semmi nem fizettünk, elvégre ö akarta, hogy vele tartsunk.
Kényelmesen elhelyezkedtünk a szálloda teraszán, egy könnyü ebédet rendeltünk (igaz egész mást hoztak, mint kértünk, de bevállaltuk, és nem is csalódtunk), meg persze némi innivalót, és gyönyörködtünk a hihetetlen kilátásban. 
Aztán váratlanul feltünt egy piros teve is, elöször azt hittem, káprázik a szemem, netán a vörösbor ártott meg, de nem, az bizony egy piros teve volt, pontosabban pirosba volt öltöztetve. Egy csapásra Közel-Kelet hangulata futott át rajtam. Ismét egy elöjel, bár ezt akkor még véletlenül sem így fogtam fel. Ha nekem ugyanis valaki akkor azt mondja, hogy aznap este egy dubai sejkkel fogok táncolni, biztosan hangosan hahotáztam volna.
Idöközben Bali egyik nyaklánca és vagy két karkötöje is a nyakamban illetve a csuklómon kötött ki. Megköszöntem, a brazil színvilágot idézö nyaklánc Editnek is tetszett, el is akarta kérni, de azt azonnal kisfiamnak szántam, így nemet kellett mondanom. Bali idöközben a telefonokat bütykölte, az enyém különösen tetszett neki, meg is szólalt a vészharang a fejemben.... Szóval Editéröl átküldte magának a Jambo Bwana-t, az övéröl pedig mindkettönkére átvarázsolta Rihanna Te amo címü számát, s az én készülékemen azt csengöhangnak állította be. Hú de sokszor hallottam ezt követöen ezt a számot. És nem csak akkor, amikor megszólalt a mobilom...
A szállodából az óceán partjára mentünk valahol Malindi térségében, Bali egy utcai árustól vett magának egy narancssárga úszógatyát pár schillingért. Mi rajtunk alapból fürdöruha volt, így csak a törülközök hiánya okozhatott gondot. Bali ezt is megoldotta, behajtottunk egy házhoz, melynek kedves kis kertje és medencéje is volt, és egy alkalmazott szerü nötöl kért törülközöt.
A házról valami olyasmit mondott, hogy az övé, és ki szokta adni hosszú távra turistáknak, az interneten is meg lehet nézni. Nos, vagy így volt, vagy nem, egy tény, a törülközöt szemrebbenés nélkül hozta nekünk a hölgyike, s még egy-két fotót is készítettem.
Megcéloztuk tehát a viszonylag elhagyott partszakaszt, ami szintén gyönyörü volt. Letelepedtünk, majd Bali, ahogy ígerte, megkezdte a hátam alapos masszírozását. Jólesett ellazulni és semmire sem gondolni.
Totál relax, gondoltam, és akkor, abban a percben, talán órában, távol minden gondtól és realitástól, úgy is éreztem. Néha persze Bali hol lejjebb, hol feljebb csúszó keze vissza-visszatéritett a valóságba. Nem volt gond vele, ez még simán belefért, tökéletesen ura voltam a helyzetnek, és semmit nem akartam attól az embertöl, minthogy egy kicsit kényeztessen akkor és ott. Gondoltam, ennyivel ö is be fogja érni, elvégre nem bíztattam semmivel, nem maradtam vele egyetlen egyszer sem kettesben, ez pedig egyértelmü jelzés volt irányába, méghozzá a test kémiai kisugárzása, pontosabban annak hiánya, amit egy okos férfi rögtön helyesen értelmez. Persze most már tudom, hogy az ö szándékai összetettebbek voltak, s korántsem volt olyan kedves és önzetlen férfi, mint amilyennek elöször tünt. Ö amúgy másnap indult 2 napos szafarira egy kisebb csoporttal, igy neki sem ártott egy kis lazítás.
A forróság majdnem elviselhetetlen volt, és itt persze nem voltak napernyök, így a vízbe indultunk egy kis hüsölés gyanánt. 
Persze a vízben megkezdte a fülembe duruzsolást, testem cirógatását, de én még véletlenül sem akartam azt, amire ö gondolt velem kapcsolatban már két napja (sem vak, sem pedig hülye nem vagyok), ezért - újabb fegyveremet bevetve - azt mondtam, óvszer nélkül szó sem lehet semmiröl, én ugyanis senkiben nem bízom. Erre sértödötten, mitegy revansból azt mondta, hogy ö sem bizik senkiben, tehát bennem sem, azaz neki is szüksége lenne védelemre. Hát majdnem röhögögörcsöt kaptam, már elözö nap alig bírta megállni, hogy ne vetköztessen le a szemével, de hogy óvszert ez az ember sosem használt, ha egyáltalán tudja, mi fán terem, az egészen biztos. Mindenestre az óvszer hiánya jó ürügyül szolgált nekem, hogy kibújjak karjaiból, s a part felé induljak. Amúgy nem volt eröszakos, továbbra is kedves maradt, úgy hogy ezzel nem volt sok gond, azt is elárulta, hogy a szilvesztert a vörösborral együtt a parton rám várva töltötte.
Visszavitt bennünket a szálloda strandjához, és abban maradtunk, hogy majd keresni fog.
Idöközben kiderült, hogy a mi Masai Mara utunkat egy nappal eltolták, igy mi nem másnap, hanem csak két nap múlva indultunk. Sebaj, gondoltam, legalább annyival több idöm marad egy kis pihenésre is. És így Balival sem lesz túl sok dolgom, elvégre külön utakon fogunk járni az elkövetkezö három napban.
Bali a nap hátralevö részében szerelmes sms-ekkel bombázott. Elöször még tetszett, illetve jókat mosolyogtam rajtuk, azután már kezdett az egész unalmassá válni. Gondoltam, lassan aludnia kell, hiszen holnap sokat kell vezetnie a szafarira. Persze az igazság az, hogy jobban féltettem leendö utasait... Vacsora közben arra gondoltam, hogy aznap este kialszom magam, azonban az animátoroktól véletlenül megtudtam, hogy ezen az estén diszkó lesz. Az igazsághoz tartozik, hogy én a táncparketten szinte mindig remekül érzem magam, hiszen imádok és - mások szerint -meglehetösen jól is táncolok, így elraktároztam ezt a fakultatív lehetöséget is magamban.
Fekete blúzban, fehér miniszoknyában, magassarkú szandálban és a nélkülözhetetlen fehér karkötömben, remélhetöleg egyfajta összhangot sugallva indultam el a színpad felé, így a teraszunkon folytatott scrabble játéknak (nagyon gyengén ment persze, gondolataim el-elkalandoztak) Edit bánatára véget kellett vetnem. Edit még véletlenül sem tartott velem az esti mulatságra, hisz számára elérkezett az alvás ideje, így ismét egyedül vágtam neki az éjszakai szórakozásnak, elvégre az én esetemben az egész évi fáradtság és a stressz kipihenését volt hivatott szolgálni ez a kalandos utazás.
Szerencsére, ahogy meghallottam a jó zenét, egyböl tovatünt minden fáradtság belölem..
Helyet foglaltam az egyetlen üres asztalnál, s eszembe jutott, milyen jó érzés töltött el elsö nap a medencénél, amikor megszólalt a Hotel California, egyik kedvenc zeneszámom. Na most szívesen táncolnék arra, gondoltam.. Sajnos azonban az engem szisztematikusan kerülö animátor volt a zenefelelös aznap, és úgy általában, azaz ha kérni akartam volna egy számot, azt csak nála tehettem volna meg. Ez pedig - a már ismert okok miatt - nem állt szándékomban. Hamarosan egy kenyai animátor lépett hozzám és felkért táncolni. Miért is ne, gondoltam, s a táncparkettre leptünk. Nemsokára pedig még csodálóm is akadt egy kislány személyében; ez a kislány mindig mellettem termett, ha táncolni kezdtem, söt még utánozni is próbált. Edit szerint amúgy valami nem egészen volt rendben a kicsivel. Nekem persze jólesett, hogy istenként tekintett rám a parketten. Szemérmes olasz animátorom eközben, mintha olvasott volna a gondolataimban, a keveröpultnál termett, s egyszerre odavarázsolta nekünk a Hotel Californiát. Méghogy nincsenek megérzések......
Egy darabig még táncoltunk, aztán udvariasan megköszöntem táncpartneremnek a társaságát s visszavonultam asztalomhoz. Éppen szedelözködni kezdtem, amikor egy szemüveges és nagyon mosolygós negyvenes férfi, amúgy ciklámen polóban, állt meg az asztalomnál. Gondoltam, biztos egy székre van szüksége s már kezdtem is bólogatni, ehelyett azonban megkérdezte, nem lenne-e kedvem távozás helyett a társaságukhoz csatlakozni. Kérdését követöen vidáman biccentett az asztaluk felé. Két másik férfi, egy fiatal sovány és egy idösebb és hatalmas termetü ült ott, ez utóbbi basa módjara szivott egy szintén hatalmas vizipipát. Miért is ne, döntöttem egy kis habozás után, hiszen az én új idöszámításom szerint még gyerekcipöben járt az idö, s elindultunk az asztaluk felé.
Nemsokára az is kiderült, hogy a basa hasonlat megfogalmazásakor nem is jártam olyan messze a valóságtól...
